Örömünkre szolgál, hogy az Alba Regia Atlétikai Klub (ARAK) támogatója, szponzora, szimpatizánsa. Köszönettel tartozunk, mert azonosul céljainkkal, és támogatják azon törekvésünket, hogy sportolóink veleszületett képességeinek megfelelően a lehető legjobb eredményeket érjék el a sportpályán. Életvitelükben érvényesüljön a sportos – egészséges – életmód, és életük későbbi szakaszában profitálhassanak a sportpályán megtanult küzdőképességből.
Az ARAK több mint tíz éve – 1993. december 16-án – alakult. Az elmúlt évekre büszkék vagyunk. Sportolók, szakemberek és sportvezetők egyaránt. Büszkék lehetnek támogatóink is, hisz nélkülük vágyaink nem teljesülhettek volna.
A mögöttünk lévő időszak nem csak örömökről, hanem a működés feltételeinek megteremtéséért folytatott küzdelemről szólt. E küzdelem eredményességének tudható be, hogy a családokra – más sportágakkal ellentétben – minimális terhet teszünk. Ma is hiszünk abban, hogy a fiatalok tehetsége, elszántsága és akarata döntsön – ne pedig a szülők anyagi helyzete – hogy sportágunkat választja-e vagy sem.
Azért, hogy a jövőben sem kelljen eddigi gyakorlatunkon változtatni az Önök segítségét kérjük!
A hatályos jogszabályok szerint az adózó állampolgárok személyi jövedelemadójuk 1%-át valamely köztestület, alapítvány vagy közhasznú társaság javára felajánlhatják, illetve kedvezményezettként az adóbevallások elkészítésének idején azokat megjelölhetik.
Egyesületünk nem lehet kedvezményezett. A Fejér Megyei Atlétikai Szövetségen keresztül – áthidaló megoldásként – lehetőség nyílik ezen támogatási forma megvalósítására. A tavalyi esztendőben is többen választottak bennünket, köszönjük!
Kérjük Önöket, hogy támogassák az
ARAK-ot a 2006. évi jövedelemadójuk 1%-ával
a megyei szövetségen keresztül!
FEJÉR MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG
ADÓSZÁM: 19095372-1-07
Előre köszönjük segítségüket, amellyel valamennyi ARAK-os versenyző sportolási lehetőségéhez hozzájárulnak.