1924-ben Székesfehérváron megalakult a város első atlétikai klubja. Az Alba Regia Atlétikai Klub már akkor tárt karokkal várta a „Koronázó Város” polgárait, biztosítva a lehetőséget a mozgás és kikapcsolódás iránt vágyóknak.
A város sportéletében jelentős szerepet játszó atlétikai klub a rendszerváltozás előtt a Videoton SC szakosztályaként működött. Miután megszűntették, 1993. decemberében újból felvette az ARAK nevet és önálló sportegyesületként rövid időn belül az egyik legeredményesebb atlétikai klub lett Magyarországon. A versenyzők és edzők a támogatók segítségével immár nyugodtabb környezetben dolgozhattak.
A kilencvenes évek második fele eredmények szempontjából a legsikeresebb időszak volt. A magyar középtávfutás legkiemelkedőbb versenyzői képviselték az ARAK és a Válogatott színeit. A legnagyobb eredmények a két olimpikon: Korányi Balázs és Tölgyesi Balázs nevéhez fűződnek. Mindketten országos csúcstartók, a civil életben elismert szakemberek. Az Egyesület versenyzőjeként Ilyés Ildikó 10 ill. 20 km gyaloglásban 6 egyéni bajnoki címet szerzett. Tímár Levente 3000 méteres akadályfutásban uralta évekig a magyar mezőnyt. Az ARAK hosszútávfutóinak hagyományait folytatja Végh Tibor, aki a 2007-ben hazai közönség előtt kezdte meg Bajnoki címeinek gyarapítását. Az ARAKos futók eredményeik egyik fontos elemeként az Egyesült Államokban végzett tanulmányokat említették. Nagy hangsúlyt fektettek ugyanis az élsport mellett a tanulásra, amire az USA-ban a speciális felkészülési feltételek mellett kiváló lehetőségük nyílt. Ez a szemlélet segítette őket abban, hogy az aktív versenyzéssel felhagyva sikeresek lehessenek a civil életben is.
Az ARAK jó hírét a hosszútávfutók mellett, a sprintversenyzők is számos nemzetközi versenyen öregbítették. Közülük a legfényesebb sikereket Listár Nikolett érte el, aki számos korosztályos világversenyen bizonyította tehetségét. 100 és 200 méteren fiatal kora ellenére sokáig az első számú sprinternek számított a hölgyek mezőnyében. Molnár Balázs 400 gáton három éven keresztül is legyőzhetetlennek bizonyult.
Ugrás szakágban nemzetközi szintű eredményeket ért el Miklós Éva, aki hármasugrásban nyert magyar bajnoki címet, emellett kiváló távolugró és hétpróba eredményei is számos alkalommal a legjobbnak bizonyultak. Babos Rita tehetségének köszönhetően az összes ugrószámban: távolugrásban, hármasugrásban és magasugrásban is nyert magyar bajnoki címet, sőt hétpróbában is legyőzhetetlennek bizonyult! Vaskó Zoltán magasugrásban junior, utánpótlás és felnőtt bajnoki címmel is büszkélkedhet.
A felsorolt hazai sikereken kívül a Székesfehérvári atléták a világ számos országában képviselték Magyarországot Olimpiákon, korosztályos és felnőtt Világ- és Európa Bajnokságokon, Európa Kupákon és Világjátékokon. Az ARAK atlétái évek óta a válogatott alapemberi. Több tucat fedett pályás és korosztályos bajnok neve nem került megemlítésre, akiknek a sikerei „fogalom” szintjére emelték az ARAK nevét.
Az ARAK újraalapítása óta elért eredményeinek és sikereinek elismeréseként 2009-ben a Fejér Megyei PRÍMA-DÍJ átadáson Közönségdíjat nyert!
2014-től új, önálló létesítménybe, a Bregyó-közi Regionális Atlétikai Központba költözött az egyesület. A személyi, tárgyi, infrastruktúrális és a szakmai szemlélet a garancia, az UTÁNPÓTLÁS AKADÉMIA létjogosultságára.