2010. Tisztújító Közgyűlés
 

2010. Tisztújító Közgyűlés

2010.05.10. 12:13
2010. május 07-én pénteken lezajlott egyesületünk tisztújító közgyűlése. Sor került a Tölgyesi Ferenc emlékdíj újbóli átadására. Bozai István az elmúlt években a Sóstói-Stadion Kft ügyvezetőjeként, tavaly óta városgondnokként támogatja sportágunk versenyeit, egyesületünk rendezvényeit, atlétika pályánk működését és fejlsztését. A díj alapítói Bozai úrnak ítélték az emlékdíjat.
Miután az elmúlt négy évről az elnökség szakmai és a felügyelő bizottság pénzügyi beszámolóját elfogadta a közgyűlés, újjáválasztotta a régi elnökségi tagokat. A jelölő bizottság vezetője 3 új elnökségi tagot is javasolt az ARAK elnökségébe, így László István, Varga-Márfi István és Tölgyesi Előd is az elnökségünk tagja lett.

A közgyűlés a kötelező formátumokkal indult. Jelenléti ívek kitöltése, levezető elnök, jegyzőkönyvvezető, szavazatszámlálók választása. Köszöntésre kerültek a megjelent egyesületi tagok, elnökségi tagok, meghívott vendégek, mint Dr. Csapó Csila Székesfehérvár M.J.V alpolgármestere. Hirt Károly elnök beszámolt az elmúlt négy év tevékenységéről, áttekintést adott a személyi, tárgyi és gazdasági körülményekről. Aláhúzta, hogy az egyesület tagjainak téli felkészülése nem megoldott. Szabolcsné Koncsag Éva, a felügyelő bizottság elnöke számokban beszámolt az elmúlt évek gazdálkodásáról. A közgyűlés mindkét beszámolót egyhangúlag elfogadta. Szabolcsné Koncsag Éva jelezte, hogy az elkövetkező időben nem tudja vállalni ezt a megbízást. Ezúton is köszönjük a megalakulásunk óta elvégzett sok-sok munka magas színvonalú ellátását. Ünnepi aktus következett: A Tölgyesi Ferenc emlékdíj átadása. Korányi Balázs az egyesület legeredményesebb atlétája; Páhy Tibor a tájfutó szakember után Bozai István érdemelte ki az egyesület alapító elnökének emlékére alapított díjat. A bronz szobor átvételekor a köszönő szavak mellett kívánságát fejezte ki. "Maradjon meg ez az egyesület nagyon sokáig olyannak, amilyennek megismertem, emberbarátnak, szerethetőnek."
Ezt követően az elnökség követve a kötelező jogi formátumot lemondott. Pokrovenszki Lászlóné, a jelölő bizottság vezetője előterjesztette az új jelölteket. A régi elnökségi tagok közül mindenki vállalta a jelölést. Új tagok is bemutatásra kerültek. László István a LÁSZLÓVILL KFT tulajdonosa, ügyvezetője, Varga-Márfi István vállalkozó, a Varga-Márfi Kft tulajdonosa, a VOSZ fejér megyei elnöke és Tölgyesi Előd az atlétikai szakosztály vezetője is az elnökségbe került. Az újjáválasztott elnökség az alapszabály szerint maga közül választotta meg az elnököt, aki a következő négy évre is Hirt Károly maradt.