Csapat EB 2010>>>
 

Csapat EB 2010>>>

2010.06.22. 17:34
Kiváló helytállás a budapesti Csapat EB-n!
 
Mindkét versenyzőnk egyéni legjobbját nyújtva, sokat tett a magyar válogatutt bravúros szerepléséért. Magyarország az 5. helyen végzett! Babos Rita hármasugrásban 13.50-el, legjobb szabadtéri eredményével a 7. lett. Végh Tibor 5000 méteren nagy egyéni csúccsal, 13:53.05-el 3. helyen zárt, 3 másodperccel elmaradva az EB szinttől.

A szombati nap első versenyszámai között szerepelt a női hármasugrás, Babos Ritával. A szabályok szerint mindenkinek 3 kísérlete lehet, az így kialakult sorrend első négy helyezett versenyzője tehet egy-egy záró kísérletet. Rita az előzetes latolgatás alapján nem kerülhetett a legjobb négybe. Az első kísérletével alaposan a nézőkre ijeszetett, hiszen 12.80-as ugrásával igencsak elmaradt a tőle várt eredménytől. Ezt fokozta a második próbálkozással, ahol belépett. Az utolsó biztos ugrásával kellett javítani az eredményt és hozni a tőle elvárt eredményt és helyezést. Rita összeszedte magát, és harmadikra 13.50-et ugrott. A kavargó szélben éppen hátszelet kapott, de ennek ellenére nem lépett be. Az eredmény pedig szabadtéri legjobbja, de bosszús maradt Rita. Ennek oka, hogy 1 cm-rel maradt el a hatodik helyezettől, és háromra az ötödik eredménytől. Utólag a 4. helyet jelentő 13.70-es eredmény sem lett volna  elképzelhetetlen.

Végh Tibi versenyzése 5000 méteren minden szempontból kifogástalan volt. A lüktető mezőnyben folyamatosan figyelt a helyezkedésre, nehogy leszakadjon az élmezőnyzől, nehogy bezárják. Ennek ellenére próbált folyamatos tempót futni. A helyezésekért folyó harcban csak edzője, Hirt Károly figyelte bizakodóan az időt. Az elején a mezőny közepén megbújó Tibi körről-körre lépett előre. Az utolsó körben hosszú hajrát nyitó ARAK-os futó egészen a dobogóig küzdötte fel magát. Az előre kalkulált helyezésnél sokkal jobban teljesítő Tibi, csak ezután nézte az idejét, ami hab a tortán. Még az sem rontotta el jókedvét, hogy csak 3 másodperccel maradt el az EB-szinttől. Tibor 10000 méteren szeretné ezt teljesíteni...
Minden reális alapja megvan hozzá.
Vasárnap Tibor a még rövidebb távon, 3000 méteren is rajthoz állt. Itt már kissé fáradtan futott, a legjobbjától éppen elmaradtva, 8:25.64-el a 7. lett.
Tibor június 25-én pénteke Angliában áll rajthoz 10000 méteren, hogy a barcelonai EB-re a szintet teljesítse.