Ezüstérem Prágából!
 

Ezüstérem Prágából!

2012.09.25. 11:39
2012.09.21-22-én Prágában rendezték az „OVOV” -  a Sokoldalúság Olimpiája döntőjét. 
 
 
Ez a 10 próbából álló verseny, már harmadik éve nagy sikernek örvend Csehországban, több forduló után juthatnak a legjobb csapatok, illetve egyéni versenyzők a nemzeti döntőbe. Ennek a versenysorozatnak RomanSebrle, valamint Robert Zmélík Olimpiai Bajnok tízpróbázók a patrónusai. Idén 10 külföldi csapat is meghívást kapott az eseményre, 2 lengyel, 6 szlovák, valamint hazánkból az ARAK és a Bercsényi DSE. A 4 fiúból és 4 lányból álló egységeknek (1998-2002 között születettek) 10 versenyszámban kellett pályára lépnie a 2 napos versenyen. Első nap 60 m síkfutás, távolugrás, ugráló kötelezés, tömöttlabda dobás és ferde padon húzódzkodás szerepelt a programban; a második napon helyből hármasugrás páros lábon, kislabdahajítás, fekvőtámasz, felülés és 1000 m síkfutás várt a gyerekekre. A klasszikus tízpróbához hasonlóan egy pontérték táblázat segítségével értékelték az eredményeket. A 3-3 legjobb fiú, illetve lányösszpontszáma adta a csapat végeredményét. Összesen 76 csapat versengett a győzelemért. A 10 külföldi csapatot külön értékelték, ahol az ARAK ezüstérmet szerzett! A csapat tagjai: Graf Orsolya, Mátó Sára, Punk Adrienn, Simon Viktória, Csókás Nikolasz, Deák Marcell, Jahola Péter, Szépe Gergő. 

Az eseménynek volt egy külön apropója is. RomanSebrle befejezte aktív versenyzői pályafutását, és búcsúzóul több kitűnő sportolóval együtt hatalmas közönség előtt végigcsinálta ezt a 10 próbát, amit előtte a gyerekek. Mindkét napon Sebrle és Zmélík is ott volt a stadionban, figyelte, segítette a versenyzőket, néha bemutatta a helyes végrehajtást is.

Folyamatosan programokkal szórakoztatták a résztvevőket, volt közös ZUMBA, rendőrkutyás bemutató, ejtőernyős célbaugrás, híres cseh énekesek stb.

A helyi csapatok mellé felkértek egy-egy olimpiai érmes sportolót patrónusnak, akik lelkesen kísérték csapatukat a különböző helyszínekre, többek között: Jarmila Kratochvilová, Sarká Kaspárková, Bugár Imre. Kialakítottak számukra egy külön páholyt is, ahol aláírást osztottak a gyerekeknek.

Képek a versenyől >>>