Hazai és nemzetközi szinten sikeres atlétánkat díjaztuk
 

Hazai és nemzetközi szinten sikeres atlétánkat díjaztuk

2022.12.22. 17:21

A 35 országos bajnokságon érmet szerezett versenyzőnk közül, kilencen is szerepeltek a nemzeti válogatottakban!

Immár harmadik alkalommal kényszerült rendkívüli évzárót tartania az ARAK-nak. Míg az előző két évben a pandémia, idén az energiaváltság miatt kellett eltérni a hagyományoktól. A SZÉPHŐ Zrt. előadótermében gyűltek össze az ünnepeltek, edzők, vezetők, vendégek. Hirt Károly elnöki értékelésében elhangzott, hogy a szokatlan körülmények és ezek hatásai hogyan befolyásolták az egyesület munkáját, eredményeit. A nehézségek leküzdése, a talpra állás és az alkalmazkodás milyen plusz energiákat követeltek mindenkitől. A versenyzőkre, az általuk élért hazai és nemzetközi eredményekre büszkén, de nem elégedetten zárhatja az Utánpótlás Akadémia a 2022-es esztendőt. A 24 arany, 22 ezüst és 11 bronzérem mellett szerzett további 56 bajnoki döntős helyezés, reménykeltő alap a fényesebb jövő felé. Az ARAK AKTIV program is ennek a jegyében került megújításra.
Az ünnepet két atléta kisgyermek, Juhász-Dúró Júlia és Balázs Ádám prózai és zenei előadása tette meghitté. A 23 hazai csapatérmes jutalmazása mellett, 13 egyéni OB dobogós is kiemelésre került. Közülük idén kilencen, Langmár Kata, Bolla Gergő, Szabó Gréta, Blaumann Marcell, Csornai János és Mohai Regina a nemzeti válogatottban is képviselhette Székesfehérvárt.

A legnagyobb elismerést Kerék Patrik, Mészáros Balázs és Trenka Ádám kapta. Ők kontinens bajnokságon is szerepelhettek. Kerék Patrik hármasugrásban az U18-as EB-re is kijutott, az EYOF-on pedig a hetedik helyen végzett.

Mészáros Balázs az U18-as EB-n a 200 méter döntőjébe került, ahol szintén a hetedik helyen zárt.

Trenka Ádám ötödik helyet érte el az EYOF-on távolugrásban, a vágtaváltóval pedig dobogóra állhatott. Magyarország stafétájával ezüstérmet nyert!

(fotó: Ambrus László)