Több mint félszáz rúdugró versenyzett a Bregyóban
 

Több mint félszáz rúdugró versenyzett a Bregyóban

2014.12.22. 16:11

December 20-án szombaton rúdugrókkal telt meg a Bregyó Közi Atlétikai Központ futófolyosója, az ARAK által szervezett Karácsonyi Rúdugró Felmérő verseny alkalmából. A budapesti egyesületek mellett, Békéscsabáról, Bonyhádról, Debrecenből  és Gödöllőről is nagy számban érkeztek versenyzők, az ország szinte összes rúdugró műhelye képviseltette magát. 

 

A 61 előnevezés maratoni hosszúságú versenyt vetített előre. Végül 55-n álltak rajthoz kezdőmagasságok szerint három csoportba rendeződve. Az első ugrásra délelőtt 10:30-kor míg a versenyben legjobb eredményt elérő Szabó Dezső utolsó kísérletére este 19 óra magasságában került sor. A verseny kiváló lehetőséget biztosított a résztevők számára, hogy felmérjék tudásukat az őszi felkészülési időszak után, a fedett pályás versenyidőszak előtt. Az országos rúdugró program szakmai vezetője Boris Volkov (korábban az olimpiai bajnok Maksim Tarasov edzője) is az esemény kiváló időpontját emelte ki, és támogatását fejezte ki a jövőbeni, hasonló sok korosztályt megmozgató verseny megszervezéséhez.

A főszervezőt Skoumal Pétert kettős cél motiválta az esemény megszervezésében:

„Egy olyan kötetlen hangulatú esemény megszervezése volt a célom, amely túlmutat egy hagyományos versenyen, összehozza a szakágban dolgozó edzőket, versenyzőket és amolyan szakmai fórumként is megállja a helyét. Továbbá szerettem volna ha az ARAK ifjú rúdugró palántái színvonalas verseny keretei között mutathatják meg, mennyit fejlődtek az elmúlt fél évben, amióta ezt a versenyszámot űzik.”

A szakmai színvonalat hivatott emelni, az ugrások utáni azonnali video analízis, amellyel a legapróbb technikai hibákat is ki tudták szűrni a szakemberek.  Az újítás lényege, hogy közvetlenül a versenyző kísérlete után, kivetítőn lassítva, megállítva léptetve kielemezhetővé vált a mozgás.

A verseny felmérő jellege ellenére több kiváló eredmény is született, elsősorban a fiatalok részéről. Kiemelkedő magasságig jutott az újonc korú Gebauer Maja aki az abszolút versenyben a győztes Kiss Rékával megegyező 352cm-s eredményt ért el. A gyermek korcsoportú fiúk között, Pethő Gábor meggyőző fölénnyel és kiváló 272cm-s eredménnyel lett első. A junior és felnőtt férfi ugrók szoros versenyében Szabó Dezső 472cm-l nyert, mögötte Kiss Attila lett a második, Fülöp Róbert pedig a harmadik, mindketten 462cm-l.

A hosszú de egyáltalán nem fárasztó nap után valamennyi versenyző és edző elégedetten távozott, amely előrevetíti, hogy jövő karácsonykor ismét a Bregyóban találkoznak az ország rúdugrói.

 

 

 

 

Az esemény számokban:

  • 27 fiú, 28 lány, összesen 55 induló;
  • legfiatalabb versenyző 10, a legidősebb 26 éves volt;
  • 10 gyermek, 9 újonc, 16 serdülő, 8 ifjúsági, 5 junior és 7 felnőtt korcsoportú induló;
  • Legnagyobb átugrott magasság: 472cm, legkisebb átugrott magasság: 162cm
  • Összes ugrás száma: 523db!