„Robbanékony” felmérés
 

„Robbanékony” felmérés

2014.12.12. 09:52

Az ARAK fiatal versenyzői jó hangulatú három próba keretein belül mérték fel gyorsaságukat és robbanékonyságukat. 

A 40 méteres síkfutásból, helyből távolugrásból és kétkezes melltől lökésből álló összetett versenyen összesen harmincöten álltak rajthoz.

 

Az ugró és dobószámban három, míg a sprintfutásban két kísérlet állt az indulók rendelkezésre, a legjobb eredmény került beszámításra.

A lányoknál és a fiúknál is sok jó eredmény születetett, melyeket a január 8-án megrendezendő második fordulóban még tovább javíthatnak. A lebonyolításért felelős Babos Rita, Molnár Ferenc és Skoumal Péter edzőtrió vezetésével a verseny végig zökkenőmentesen zajlott. A versenyzők csoportokba rendeződve körforgó szerűen teljesítették a próbaszámokat, így az esemény alig több mint fél óra hosszan tartott.

Eredmények fiúk

Eredmények lányok