Serdülő és Újonc OB
 

Serdülő és Újonc OB

2014.07.14. 22:25
Az év eddigi legsikeresebb OB-ja

Az utánpótlás neveléséről híres ARAK, az újonc és serdülő OB-n is bizonyított a hétvégén Tatabányán. A kétnapos bajnokságon szinte minden előzetesen tervezett eredményt teljesítettek, sőt túlteljesítettek a fehérvári atléták. Szám szerint 6 bajnoki cím, 6 ezüstérem, 2 bronzérem, és sok további értékes helyezés született a 13-15 évesek országos seregszemléjén. Idén először küzdöttek a 14 évesek a 15 évesekkel együtt, de az ARAK-osok eredményein ez nem volt észrevehető. Sőt!

14 éves kora ellenére duplázott Punk Adrienn, 800 méteren és 1500 méteren is aranyérmet nyert. Mindkét versenyszámban taktikus futással, igen szoros, kiélezett küzdelemben sikerült elsőnek célba érkeznie. 1500 m-en nem csak a futambeli ellenfeleire, hanem a másik futam győztes eredményére is figyelnie kellett Véninger Katalin tanítványának. Végül pár tizeddel sikerült felülmúlnia mindenkit! Deák Márton szintén kétszer állhatott a dobogó legfelső fokára! Ötösugrásban és 300 méteres gátfutásban is edzőtársát, Szépe Gergőt előzte le, ráadásul roppant szoros versenyben. Marcinak ötösugrásban utolsó ugrással, 1 cm-el sikerült túlugrania Gerit. Tölgyesi Előd versenyzői 80 cm-t vertek a bronzérmesre! A hosszú gátfutásban Marci szinte az első gáttól vezetett, Geri viszont az utolsó, hetedik gáttól hatalmas hajrában majdnem befogta a ranglistavezetőt. Mindketten hatalmas egyéni csúcsot futottak. Szépe Gergő ráadásul harmadik versenyszámában, a távolugrásban is ezüstérmet nyert. Már a harmadik sorozatban egyéni csúcsot jelentő 658-at ugrott. A káprázatos utolsó sorozatban mindenki javított. Szépe visszacsúszott a negyedik helyre, amire hatalmas ugrással, 672-vel válaszolt. Egyetlen ugrással a vége előtt, átmenetileg az élre ugrott, végül azonban ezüstéremmel be kellett érnie. Két érmet gyűjtött be Pisch Milán is. 100 méteres síkfutásban esélyeshez méltóan, a legjobb idővel került a döntőbe, ahol tovább sikerült javítania egyéni legjobbján, és jelentős előnnyel utasította maga mögé a mezőnyt. 300 méteren is sokáig versenyben volt a legfényesebb éremért, az utolsó méterekre azonban elzsibbadt, így a célba érés után ezüst lett a jutalma Halász Géza növendékének. Mátó Sára 300 méteres gátfutásban az egész év során nem talált legyőzőre, az OB-n sem. Ráadásul egészen kiváló eredményt futott a fehérvári atlétalány, aki több, mint egy másodpercet javított eddigi legjobbján. Gátas idejével a síkfutó mezőnyben is az élmezőnyben végzett volna!
Az újoncok is szereztek érmeket, Endrész Klaudia és Csík Barbara jóvoltából. Előbbi a távolugrásban remekelt, egyetlen centiméterrel maradt el az aranyérmestől! Ráadásul a 80 méteres síkfutásban is második eredménnyel került a legjobbak közé Házi Éva tehetséges versenyzője, azonban a rajtnál kizárásra került.
Csík Barbara 1000 méteres akadályfutásban egyéni csúccsal szerzett ezüstérmet. A fiúk akadályfutásában pedig Kocsis Zsombor állhatott dobogóra, az 1500 méteres távon lett harmadik. Ötösugrásban a lányoknál ugrásról ugrásra javult Szépe Flóra, a végén a bűvös 16 méter fölé jutva bronzérmet nyert.
Éppen lemaradt a dobogóról Mátó Gréta 1500 méteres akadályfutásban, valamint Mátó Sára a serdülők, Csenki Tamara az újoncok magasugrásában lett negyedik. Ötödik helyen zárt Simon Viktória távolugrásban, Deák Márton 100 méteres gátfutásban. Hatodik ugyan itt Németh Zsolt, Ragó Martin pedig 600 méteren. Németh Zsolt a 300 méteres gátfutásban hetedik, akárcsak Nedesóczki Gréta a serdülő Csenki Tamara az újonc távolugrásban, Thardi- Veress Vajk és Simon Zsófia magasugrásban, valamint Visy Szabolcs 300 méteren. Ő 600 méteren, valamint Csetényi Eszter 100 méteres síkfutásban nyolcadik.