Sport XXI. Pályaverseny III. forduló
 

Sport XXI. Pályaverseny III. forduló

2014.10.05. 22:13
Csúcs részvétel, szoros versenyek!

A zsúfolt szeptemberi hétvégék miatt október első hétvégéjére került a Sport XXI. program pályaversenyének III. fordulója. A Közép-Dunántúli Régióban a három egyesület, a korosztállyal való foglalkozás fontosságát, és a  megfelelő időpontválasztást az eddigi legtöbb, 23 csapat részvételével támasztotta alá.

 

Az időjárás kegyes, a hangulat remek volt, már az U11-es korcsoport versenyén is. A 14 csapat pörgős programjának végén szoros versenyben, egyetlen ponttal diadalmaskodott a tatabányai Dózsa piros csapata, a házigazdák narancs együttese előtt. Bronzérmesek a veszprémiek lettek.
A 11-12 éveseknél a versenyszámválasztás is szerepet játszott a felkészülés mellett. Érdekesség, hogy a versenysorozat kezdete óta, a régióban először választották - és szereztek sok pontot - a veszprémiek jóvoltából többen is a gyaloglás versenyszámot! Az élvezetes pontvadászatot kiélezett küzdelemben az ARAK fiataljai nyerték a TSC és a VEDAC csapatai előtt.
Minden gyermek az élményeken túl oklevéllel és müzliszelettel gazdagodva készülhet a következő mezei futó fordulóra. Gratulálunk!