Sport XXI. Teremverseny Veszprém
 

Sport XXI. Teremverseny Veszprém

2015.01.20. 14:35

Jó hangulat, szoros versenyek Veszprémben!

Az új évben is töretlen maradt az érdeklődés a Sport XXI. alapprogram versenyeire a Közép Dunántúli Régióban. Az első fordulóra mindhárom egyesület sok gyereket mozgósított. Az ARAK Utánpótlás Akadémia 11 csapattal, a Tatabányai SC 6 csapattal, a rendező VEDAC 4 csapattal indult.

Sok 2004-es gyerek szerepelt, akik egy hónapja még az U11-es korcsoportban versenyeztek, januárra az U13-as létszámot növelték. Ennek is köszönhetően 11 db U13-as csapat, és 10 db U11-es csapat mérte össze tudását öt versenyszámban. Először szerepelt a keresztszökdelés a programban. Versenyzőnek, edzőnek, versenybírónak új kihívást jelentett ez a versenyszám, de végül mindenki a pozitív hozzáállásnak köszönhetően teljesítette a feladatát. A jó hangulatú verseny gyorsan lezajlott, az eredményhirdetéssel együtt is 2 óra 15 perc volt az esemény. A fiatalabbaknál a TSC-Dózsa, ARAK piros, ARAK kék, az idősebbeknél az ARAK kék, VEDAC A és a TSC sorrend alakult ki a dobogós helyeken.