Az Alba Regia Atlétikai Klub hivatalos oldala.
 

Remek eredményekkel tért haza a maroknyi ARAK-os küldöttség a IX. Opolei Magasugró Fesztiváltól. A lengyel városban Mátó Sára, Szépe Flóra, Deák Márton és László Szabolcs képviselte a fehérvári színeket.
Három egyéni csúcs is született, melyek közül kiemelkedik Sári 1.68-as kiváló eredménye, amivel a második helyet szerezte meg.

Tovább

Ifjúsági OB

2014.06.22. 22:08

Nem borult a papírforma
 
A zalaegerszegi Ifjúsági Országos Bajnokságon az ARAK fiataljai hozták magukat. Legkiemelkedőbb eredményt Szabó Dániel 100 méteren ért el. Varga Tamás tanítványa esélyeshez méltóan, a legjobb idővel került döntőbe, ahol nem talált legyőzőre. Az aranyérmet 10.85-ös idővel nyerte Dani. Sajnos 200 méteren korábbi sérülése kiújulása miatt nem tudott rajthoz állni. A fehérváriak másik érmét 2000 méteres akadályfutásban Ragó Nikolett érte el, 7:36,39-es egyéni csúccsal ezüstérmet szerzett. Legjobb idejét ért el Gál Boglár is 800 méteres síkfutásban, amivel az ötödik helyet sikerült elcsípnie. Hetedik lett László Szabolcs hármasugrásban és Leiner Viktória kalapácsvetésben. Kovács Ádám életében először 2 percen belül teljesítve a két kört nyolcadik, 400 méteres gátfutásban 3 másodpercces egyéni csúccsal Besszer Rebeka, távolugrásban Fehérvári Alexa, hármsugrásban Kotsis Viktória, magasugrásban László Szabolcs szintén a nyolcadik helyet szerezte meg.

Tovább

Csapat EB - Tallin

2014.06.22. 22:46

A tallini Csapat Európa Bajnokságon ismét a válogatottban láthattuk 2013. év legeredményesebb ARAK-os versenyzőjét, Zsigovics Natáliát, aki ezen a versenyen kezdte meg szezonját. A magyar csapat számára amilyen jól kezdődött a verseny, olyan rossz véget ért. Pars Krisztián olimpiai bajnokunk a kalapácsvetésben szerzett győzelmének nem sokáig örülhettünk. Ugyan nyerte versenyszámát Baji Balázs, második lett Márton Anita és Kazi Tamás, de a jórészt fiatalokkal felálló válogatottunk a 40 versenyszám után a 12., kieső helyen zárt. Natinak a szezonkezdet így nem a jó futásáról marad emlékezetes.

Tovább

Bográcsozás

2014.07.10. 09:23

Serdülő és Újonc OB

2014.07.14. 22:25

Az év eddigi legsikeresebb OB-ja

Az utánpótlás neveléséről híres ARAK, az újonc és serdülő OB-n is bizonyított a hétvégén Tatabányán. A kétnapos bajnokságon szinte minden előzetesen tervezett eredményt teljesítettek, sőt túlteljesítettek a fehérvári atléták. Szám szerint 6 bajnoki cím, 6 ezüstérem, 2 bronzérem, és sok további értékes helyezés született a 13-15 évesek országos seregszemléjén. Idén először küzdöttek a 14 évesek a 15 évesekkel együtt, de az ARAK-osok eredményein ez nem volt észrevehető. Sőt!

Tovább

OB programfüzet

2014.07.30. 09:33