Az Alba Regia Atlétikai Klub hivatalos oldala.
 

Október 8-án egy jó hangulatú versenyen vettek részt az ARAK dobóatlétái Veszprémben, ahonnan 7 dobogós helyezéssel tértek haza!

Tovább

A 2016-os év utolsó, hetedik Sport XXI-es eseményére került sor Veszprémben. A fiatalabbaknál 17, az idősebbeknél 12 csapat indult. Mindkét korcsoport versenyét az ARAK Up. Akadémia csapata nyerte.

Tovább

Szeretettel meghívjuk versenyzőinket és szüleiket a 2016-ös ÜNNEPÉLYES ÉVZÁRÓNKRA, melyet 2016. december 19-én, hétfőn 18.00-kor tartunk a Regionális Atlétikai Központ munkacsarnokában.

Karácsonyi műsorral egybekötve jutalmazzuk a nemzetközi szintű versenyzőinket, az országos bajokságok egyéni és csapat dobogósait!

Tovább

December 17-én szombaton, immár harmadik alkalommal került megrendezésre a székesfehérvári Regionális Atlétikai Központban az ország legnagyobb rúdugró versenye az X-MAS CUP. Míg tavaly 68-an álltak rajthoz, idén már 82 induló állította kihívás elé az ARAK szervező csapatát.

Tovább

Az Alba Regia Atlétikai Klub hagyományos évzáró ünnepségén bajnoki címeket, érmeket szerző versenyzők tucatjait köszönthették, hiszen a tavalyinál is eredményesebb évet zárt a fehérvári egyesület. Létszámban is mérhető a fejlődés, miközben a szakmai koncepció és színvonalas munka eredményeként idén negyven bajnoki címet és több mint száz dobogós helyezést értek el az ARAK atlétái.

Tovább

karácsonyi üdvözlet

2016.12.20. 11:06

Áldott, békés Karácsonyt és sikerekben gazdag Új Évet kívánunk!

Az ARAK versenyzői és edzői

Tovább

Az ARAK elnöksége döntésének értelmében 2017.01.01-től változik az atlétika szakosztály TAGDÍJ SZABÁLYZATA.

A módosítás értelmében változik a tagdíj mértéke és új elemként bekerül a szociális alapú kedvezmény kérelemének lehetősége.

>>> Az ARAK tagdíj szabályzata 2017. január 1-től <<<

>>> Kérelem a tagdíjfizetési kedvezmény igényléshez <<<

Tovább

1%

2017.01.06. 14:28

Tisztelt támogatónk, szimpatizánsunk!

Kérjük, jöveldelemadója 1%-ával támogassa az ARAK-ot!

Köszönjük!

Adószámunk: 18481769-2-07

Tovább