Az Alba Regia Atlétikai Klub hivatalos oldala.
 

Serdülő Összetett OB

2011.07.03. 21:30

 

Országos Serdülő Összetett Bajnokság

A Puskás Ferenc Stadionban került megrendezésre a serdülők megújult összetett egyéni és csapat bajnoksága, melyet ismét sikeresen zárt az ARAK. A megújult versenyszabályok értelmében a 13-14 éveseknél egy csapat  4 emberből áll, melyben lennie kell a fiúknál egy 8 próbázónak, a lányoknál pedig egy 7 próbázónak. A 15 éveseknél 3 fő egy csapat és minden versenyző  7 vagy 8 próbázó attól függően, hogy fiú vagy lány csapatról van szó. A 7 és 8 próbázó gyerekek kezdték az első napon a versenyt. Az első versenyszám sorsdöntőnek bizonyult számunkra, a 13 éveseknél 80m-en Kaszás Bendegúz megsérült és nem tudta végigfutni a távot, majd a 15 évesek 100m-es versenyében Varga-Márfy Milán kiugrott a rajtnál és ezért kizárták. A kezdeti nehézségeket követően próbázóink a nap hátralevő részében nagyon jól teljesítettek. Majd minden versenyszámban egyéni csúcsokat értek el.

 A második napon az időjárás romlott, de az eredmények javultak. A folyamatos esőzések ellenére négypróbázóink is rajthoz álltak, volt amikor szünetet is tartottak a versenyen az időjárásra való tekintettel. Versenyzőink feladatát az is nehezítette, hogy a néhol igen zsúfolt versenyprogramok nem tették lehetővé, hogy az edzők minden versenyszámnál jelen legyenek. Mindezek ellenére egyéniben Szabó Dániel a 14 éves négypróbázók „B”-futó- változatát torony magasan nyerte kitűnő eredményekkel. 8 próbában Krecskó Ferenc a második napot még az első helyen kezdhette, de a gerelyhajítást követően visszacsúszott pár helyet, ezzel a dobogó harmadik fokán zárta a bajnokságot. Így sikerült a 14 éves fiúknak csapatban megszerezni az első helyet. Csapattagok:  Krecskó Ferenc 8prb , Szabó Dániel „B”, Kovács Ádám „B”, Fűr Máté „C” Edzők: Véninger Katalin, Halász Géza, Vaskó Zoltán.  A 15 éveseknél a verseny rangját jelzi az is, hogy 45 induló volt és 43 versenyző végig is csinálta. 7. helyre volt elég az összesítettben csapatunk teljesítménye. Csapattagok: Huszár András, Varga-Márfy Milán, Fördős Bence.

 A lányoknál szintén a 14 éves korosztály bizonyult a legeredményesebbnek, hiszen összesítettben 8466 ponttal a 2. helyen végeztek. Csapattagok: Bagotai Zsanett 7prb, Jahola Dóra „B”, Szabó Eszter „B”, Király Eliza „A”. Két hosszú napot követően sikeres versenyt zártak az ARAK-osok a Serdülők Összetett Bajnokságán.

Eredmények>>>

Tovább

OB

2011.08.03. 10:22

Új helyszínen régi elvárások!

Magyarország 2011. évi 116. Atlétikai Országos Bajnoksága idén új helyszínen, új stadionban, Szekszárdon kerül megrendezésre augusztus első hétvégéjén. Székesfehérvár atlétái az év legfontosabb szabadtéri versenyére kiemelt figyelmet fordítanak, az ARAK legjobbjai már hegyezik a formájukat. Végh Tibor az USA-ból repül haza az OB-ra. 5000 méteren tavaly második lett, most is dobogóra szeretne állni. Egyik ellenfele a másik ARAK-os, Farkas Dárius, a tavalyi bronzérmes lehet. Hármasugrásban László Dávid küzd a dobogóért, ugyanitt Pintér Mátyás döntőeséllyel indul. Hegedűs Ádám 200 méteren, Szász Mihály pedig 3000 méteres akadályfutásban áll rajthoz.
A nőknél most is több éremre pályázik Babos Rita. Címvédőként indul magasugrásban és hármasugrásban, de dobogó a cél távolugrásban és az ARAK-os 4x100 méteres váltóval is. Turcsik Katalin 100 és 200 méteren veszi fel a versenyt a legjobb sprinterekkel, köztük Frey Virággal, aki szintén döntőt futhat mindkét számban. A hármasugrás döntőjébe kerülhet még Huszár Kitti, valamint Borsányi Gyöngyi. A legfiatalabb versenyzőnk az OB-n a még csak 15 esztendős Zsiga Mónika, aki a Lisszabonban elért kiváló 300 méteres gátfutása után, most a felnőtt mezőnyben 400 méter gáton próbálja ki tehetségét.
Versenykiírás>>>

Tovább

116. Országos Bajnokság

2011.08.08. 14:30

2 arany, 2 ezüst a 116. OB-n
Szekszárdon a jövő városában, a jelen legjobb atlétái versenyeztek a 116. atlétikai országos bajnokságon. Az ARAK versenyzői közül Babos Rita szerepelt a legjobban, mindkét bajnoki címét megvédte. Hármasugrásban ranglista vezetőként, esélyeshez méltóan teljesített. A negyedik sorozatban 13 méter 50 centiméterig szállt, ezzel több, mint fél méterrel verte a második helyezettet. A hat kísérletét le sem ugrotta, hogy a magasugrásba is harcba szálljon az aranyért. Itt minden magasságon elsőre túljutva, 181 cm-rel ezt az ugrószámot is megnyerte. Nagy izgalmat és meglepetést hozott a férfi hármasugrás is. A 19 éves László Dávid utolsó ugrásával borította a papírformát és 15,14 méteres eredménnyel a dobogó második fokára ugrotta fel magát. Csak 4 centivel előzte meg a harmadik, és 5 centivel a negyedik helyezettet. A nők 4x100 méteres váltója is felállhatott a dobogóra. A Babos, Frey, Pálinkás és Turcsik összeállítású váltó 47,80-al szintén ezüstérmet nyert.
Két negyedik hellyel gazdagodott Turcsik Katalin. 100 méteren és 200 méteren is éppen lemaradt a dobogóról. Babos Rita távolugrásba szintén a negyedik helyen végzett. A 100 méteres síkfutás döntőjének másik fehérvári résztvevője, Frey Virág a hatodik lett. 5000 méteren Farkas Dárius idei legjobbját futva szintén a hatodik helyen ért célba. Négy ARAK-os is hetedik helyet szerzett, Hegedűs Ádám 200 méteren, Szász Mihály 3000 méteres akadályfutásban, Pintér Mátyás hármasugrásban, és az OB legfiatalabb fehérvári versenyzője, Zsiga Mónika is 400 méteres gátfutásban. Végh Tibor nyolcadik helyen zárt a férfiak 5000 méteres mezőnyében.
Eredmények>>>
 

Tovább

Félmaratoni OB

2011.09.13. 12:54

Farkas Dárius 3. az UP, 8. a felnőtt mezőnyben
 
A Városligetben nagy hőségben teljesítették a hosszútáv futók a félmaratoni távot. A 21,1 km-t a székesfehérvári Farkas Dárius 1 óra 10 perc 5 másodperc alatt tette meg. A szoros befutót követően csak 1 másodperccel kapott ki a későbbi ezüstérmestől, így a korosztályában a harmadik, az abszolútban a nyolcadik helyen végzett. Az ARAK három fős csapata a hatodik helyen zárt. A teljes programra közel 12 ezren neveztek.  A nyilvánosságra hozott adatok jelezték, hogy minden eddiginél nagyobb indulói létszám volt, ami garantálta a futófesztivál sikerét és a jó hangulatot.
Eredmények>>>

Tovább

Serdülő OB - előzetes

2011.09.21. 14:44

84 nevezéssel a Serdülő OB-ra!
 
A szeptemberi tanévkezdést követően kerül megrendezésre a 13-15 évesek legjelentősebb atlétikai versenyére, az Országos Bajnokságra. Az ARAK serdülői - futók, ugrók, dobók - augusztus eleje óta célirányosan a bajnokságra készülnek. A 3 évfolyamon, 42 ARAK-os versenyző 2 napon keresztül küzd Tatabányán az érmekért és a rangos helyezésekért. A 90 versenyszám győztesei közül a 15 évesek az október 2-ai serdülő válogatott viadalon képviselhetik Székesfehérvárt a magyar válogatottban. Erre legnagyobb eséllyel Zsiga Mónika, Szabó Eszter, Bozsák Ádám és  Szabó Dániel készülhet.

Tovább

Serdülő OB

2011.09.27. 12:49

4 aranyérem, 4 válogatott!
 
A 13-15 éves Serdülők Atlétikai Országos Bajnokságán ismét jól szerepeltek az ARAK versenyzői. A kétnapos verseny "termése" 4 arany, 3 ezüst és 2 bronzérem, valamint további 17 darab 4-8. hely. A serdülő válogatottba Szabó Eszter, Zsiga Mónika, Szabó Dániel és Bozsák Ádám révén 4 fehérvári atléta is bekerült!
 
A 14 éves Szabó Dániel a tavalyi évhez hasonlóan idén is duplázott. A 100 méteres és a 300 méteres síkfutásban is egyéni csúcsot elérve állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Zsiga Mónika három érmet is nyert a15 évesek között. 300 méteres gátfutásban a legfényesebb medál, 200 méteres síkfutásban ezüst, míg 400 méteren bronzérem került a nyakába. Szabó Eszter szerezte a negyedik aranyérmet, taktikus versenyben jó hajrájának köszönhetően a 15 évesek 800 méteres versenyében. A dobogó második fokára állhatott Krecskó Ferenc a 14 évesek 100 méteres döntőjét, valamint Ragó Nikolett a legfiatalabbak, a 13 évesek 600 méteres befutóját követően. Bozsák Ádám is dobogóra állhatott még a 15 évesek 100 méteres versenyszámában. 200 méteren be kellett érnie a negyedik hellyel. A dobogóról éppen lecsúszott Szabó Eszter 300 méteren, Ragó Nikolett 2000 méteren és Huszár András a 15 évesek 100 méteres síkfutásában. Huszár 200 méteren és hármasugrásban is ötödik helyet szerzett. Szintén ezen a helyen végeztek: Kaszás Bendegúz két versenyszámban, 80 méteren és 300 méteren is, Jahola Dóra 300 méteren, Erdős Ádám 800 méteren. Hatodik lett Kovács Ádám 1500 méteres akadályfutásban és Erdős Ádám 1500 méteres síkfutásban. A nyolcban végeztek még: Váczi Norbert 100 méteren, Tímár Dávid 800 méteren, Krecskó Ferenc 100 méteres gátfutásban, Varga-Márfi Milán 400 méteren és Kotsis Viktória gerelyhajításban.
 
Az ARAK serdülőinek jó szereplését megkoronázza az a tény, hogy négyen is tagjai lettek a válogatottnak, mely négy ország fiataljaival mérkőzik október 1-én Nyitrán.
Gratulálunk!
Eredmények>>>

Tovább

Gyermek CSB

2011.10.03. 13:27

A fiúk harmadikok, összesítésben ötödik az ARAK

A gyermek korcsoport országos csapatbajnokságán, ahol 6 fiú és 6 lány alkotta csapatok versenyeztek hat egyéni számban és egy váltóban az ARAK-os fiúk dobogóra állhattak.
A Kocsis Zsombor, Osvald Dániel, Szépe Gergő, Varjas Zoltán, Varjas László és Végh Dániel összeállítású fiú csapat feljavította a lányok teljesítményét, így összesítésben az ötödik helyen zárt a gyermek csapatunk.

Tovább

Magyar győzelem a serdülő válogatott viadalon!

Az idén először 5 ország részvételével került megrendezésre Nyitrán a serdülők válogatott viadala. Csehország, Szlovénia, Horvátország, Magyarország és a vendéglátó Szlovákok 13-15 éves atlétái szerepeltek összesen 31 versenyszámban. A négy fehérvári ARAK-ossal, Zsiga Mónikával, Szabó Eszterrel, Szabó Dániellel és Bozsák Ádámmal felálló magyar válogatott végül 15 győzelmet ért el. Zsiga Mónika 300 méteres gátfutásban 43.75-el, kiváló egyéni csúccsal győzött. Szabó Dániel 100 méteren 11.36-al a futamát megnyerte, összesítésben a második lett. Mindkettejük edzője: Halász Géza. Szabó Eszter 600 méteren ötödik, a Szabó Dániellel és Bozsák Ádámmal felálló 4x100 méteres magyar fiú váltó a harmadik helyen végzett. A lány és a fiú válogatott is a legtöbb helyezési pontot gyűjtötte, így a hagyományoknak megfelelően Magyarország serdülő csapata nyerte az összesített pontversenyt. A válogatott munkáját a helyszínen is segítette az ARAK edzőnője, Véninger Katalin. Gratulálunk!
Eredmények>>>     

Tovább